Ez szép elégtétel lenne ama csúnya decemberi napért….

Röviden csak annyit, hogy Bruni szépen növöget és egész formás kis kölyök lett belőle. Most már a síráson kívűl másképp is kommunikál, főleg, ha valamit szeretne. Például ha kekszre fáj a foga, odamegy a szekreény alá ahol tartjuk és mutogat felfelé, amíg megkapja az adagját.

Imádja a kutyákat, az autókat és nagy élményt jelentett neki mikor egy nap két repülőt is látott leszállni. Nagyon kíváncsi és mindent figyelmesen megnéz, sőt ha úgy szottyan kedve, el is meséli a maga módján. Ha új játékot kap, akkor másnap reggel meg is mutatja Aninak (a hölgy aki napközben vigyáz rá).

Újabban nagy barátságban van a mosógéppel meg a porszívóval. Csak az a kár, hogy még nem tudja használni őket.

Előszőr életemben kipróbáltam en is a “ló kosztot” és a WizzAir bergamói járatával mentem-jöttem. Ez még előnyös is, mert közelebb van Calco-hoz mint a Malpensa vagy a Linate. Persze, mint minden románok által intenzíven használt repülőn, landolásnál itt is megtapsolták a pilótát. Nem értettem soha ezt a szokást. Ennek alapján meg kéne tapsolni a troli sofőrjét is mielőtt a megállóban leszáll az ember.

Két újdonságban volt részem ezen az úton.

Első San Benedetto-ban, ahol keserves keresgélések után találtunk egy éttermet, ahol nem turisták voltak a vendégek és friss halétkekkel szolgáltak. Így esett, hogy ráját ettem (Steve Irwin megbosszúlva!!!) meg valami rákot. Ízletes volt mindkettő. Sőt, mondhatom, hogy még fogok ilyet enni. De csakis ott ahol tudom, hogy helyben volt kifogva.

Második pedig másnap mikor vonattal kellett Bergamóba visszatérnem. Bologna-ban váltottam és Milanóig az új Freccia Rossa nevű vonattal mentem. 200 km egy óra alatt! 300 km/h és komfort. Életemben először, a jegykezlő nem izadtságtól bűzlött, hanem szépen mosolygott és finom parfümje csiklandozta az érzékeimet. Remélem még lesz alkalmam ilyen vonattal utazni. Nagyon hatékony és kellemes.

Ja, és visszafele, a kolozsvári landolásnál újból tapsoltak a hülye utasok. Nem értem….

Jó volt feleleveníteni azokat a sikeres éveket. És szomorúan gondoltunk a nyomtatott sajtó, és főleg a számítástehnikai ujságok, magazinok, mostani gyatra helyzetére.

Ami a legjobb volt, az az hogy 7 év kanadai tartózkodás után, ugyanazt a kedves, barátságos, soha nem felvágós Răzvant talátam, akit akkor is megismertem, és akivel a legjobb volt dolgozni.

Így hát magától értődik, hogy amikor meghallottam a kolozsvári Paprika Rádióban (épp Fenesről jöttem, miután Mackót meg Cirmót megetettem), hogy ügyvezetőt keresnek én is beneveztem. Aztán majd’ két hónapos interjúzgatás után megszületett a döntés.

Így hát mától én vagyok a kolozsvári Paprika Rádió ügyvezetője. Tudom, kemény fába vágtam a fejszém, ugyanis a médiapiac nagyon szenved manapság, de eltökélt vagyok, hogy amit bevállaltam azt megcsináljam és a rádiót olyan piaci helyzetbe hozzam ami őt megilleti.

Szorítsatok nekem!